|
Örkénytábor! Lovasok kinek mi jut eszébe erről a szóról, egy fogalom a lovaglástanításban, a díjugratás és military eredményességében. Jelenben pedig olyan szavak jutnak eszemben, sovány, éhezik összeesett, lehet, el kell altatni! 2012. február 27- én kaptam egy bejelentést telefonon, hogy egy lovas iskolában gondok vannak a lovakkal. Küldik majd a képeket. Este megérkeztek a fotók. Lovardában ilyen lovak és ezeken még lovagoltattak a hét végén. Állatorvost hívtak egy lóhoz, aki összeesett egy lovarda előtt. Az állatorvos egy elfeküdt lovat talált, ami súlyosan lefogyva, kiéheztetve és kiszáradva volt. A tulajdonos ebben a lovardában tartotta a lovát. A lovat nem tudta meglátogatni az eltelt három hónapban, mert gerincműtétje volt. Két napon keresztül infúziózták és kezelték, hogy szállítható állapotba kerüljön és el tudják vinni Üllőre a Nagyállat Klinikára ahol hevederekkel, fel tudják állítani. A hevederek fogják segíteni abban a lovat, hogy amíg meg nem erősödik, addig se fekve kelljen lennie, mert az komoly belső károsodásokat okoz ennek a nagy testnek.
Nagyon hosszú lesz ennek a lónak az az út, ami a felépüléséhez vezet! Nézzük, mi van még. További lovak a lovardába, melyek közül egy idősebb fekete ló szintén nem tud, már a lábára állni fekszik a bokszban. A lovarda tulajdonos lova, lovagoltatni szokott ezen a lovon! A tulajdonos telefonba azt mondta, hogy vagy fel kel reggelre vagy levágatja ezt a lovat.
Reggelre ez a ló már nem volt meg, olyan embernek adta oda a tulaj, aki állateledelnek szokott ilyen állatokat felhasználni. És a többiek, akik még tudnak állni.
Az istálló sarkában 4 körbála széna és 2 körbála szalma van, ennyi 6 lónak az összes takarmánya, az zab a múlthéten elfogyott. Az állatrovos megállapítása szerint a széna és a szalma azért van, mert ha tulajdonos betudja mutatni a takarmányt akkor eleget tesz az állat ellátási kötelezettségének. Reggelre kaptak enni a lovak,amit a hatósági állatorvosnak köszönhetnek. Miért nem kért segítséget ha nincs anyagi lehetősége a lovak tartására. Miért nem szólt a bértartónak, hogy vitesse máshova a lovát mert nem tudja már megfelelően ellátni. Hogyan lehet egy éhező csontsovány lovon lovagoltatni! A mai napon hatósági állatrovos ment a helyszínre, aki megállíptotta, hogy a lovak soványak, de nem kórosan, Előírta a tulajnak a lovak kötelező papírjainak és vérvételeienek intézését, valamint a megfellelő takarmányozást. Bírságot is fog kiszabni. Mivel a fekete lovat reggelre eltüntette annak a sorsának nyomozása hatóságilag folyik. www.lovakvedelme.hu Módosítás: (2012. február 28. kedd, 16:20) ELLOPTÁK ! VISSZAVÁSÁROLNÁK!!! Elloptak 4 lovat Csemőről. - Sellő – 18 éves sárga kanca, homlokán hókával, bal marján fehér folt van. Sütése : PT95 033 - Bogár – 1 éves fekete nóniusz kanca - Shetlandi póni – 5 éves sötétpej csődör, orrán fehér hóka – marmagassága 120 cm - Shetlandi póni – 2 éves tűzött sötét pej kanca – vemhes Kérjük aki látta őket vagy felajánlották megvételre valamelyiket értesítse a tulajdonost Marosi Nórát – 0630-488-9182-es számon.
Módosítás: (2012. február 28. kedd, 16:14) |





